Tisztelt magyarországi Koncertszervezők!
Kérném tisztelettel Önöket, hogy végre eldönteni szíveskedjenek hol is lesz ügyfelem koncertje? Először arról volt szó, hogy a "Music", a "Like A Prayer" és több ismert zenemű előadója a Kincsem park lovainak is énekli örökbecsű és feledhetetlen dalait. Ennek a Művésznő is örült, hiszen nagy állatbarát hírében áll, és mivel én személyesen is ismerem, ezt meg tudom erősíteni.
Nemrégen kaptuk a hírt, amely teljesen meglepetésszerűen ért minket, hogy a koncert helyszíne megváltozik. A Művésznő elkeseredésének is hangot adott, hogy "Én bizony csak a lovasparkban vagyok hajlandó énekelni.". Nagynehezen sikerült lenyugtatni, és rávenni arra, hogy a Puskás Ferenc stadionban is fellépjen.
Mostmeg jön a hír, hogy mégis a park? Hát minek néznek minket? Ide-oda rakosgatják a helyszínt? Tudom, a Művésznő örülni fog neki, hogy ott lesznek a lovak, de valahogy nem kellett volna ez a cirkusz. Úgy tudom, Önök építik az országimage-t. Hát ezzel inkább rombolták érzésem szerint. Továbbá nevetségessé tették saját magukat, és közvetve a Művésznőt is.
Szóval, várom a további változásokat, mert érzem, hogy ez nem a végleges helyszín.
Maradok tisztelettel:
A Művésznő koncert-managere
Response to: Borsonline